Keskeny út - Fesztiválmisszió - kezdetek

 

A hétvégi hargitafürdői MIT műhelytábor keretén belül egy új nyári program megbeszélésére került sor. A Keskenyút nevű ökumenikus kiscsoport, ugyanis arra vállalkozott, hogy missziós munkát végez a Tusványosi szabadegyetem alkalmával. A csapat tagjait az ország minden részéről becserkészett egyetemisták, valamint papok és lelkészek alkotják.

Az újonnan megalakult missziós csoportnak az első találkozója volt a mostani, amikor véglegesítettük céljainkat és megfogalmaztuk programunkat. Ez a találkozás ismerkedés céljából is hasznos volt, hiszen a hatékony együttműködés megkívánja azt, hogy a csapat tagjai ismerjék egymást.

A misszió ötlete a magyarországi KözösPont ifjúsági Misszió nevű programtól származik, ami a katolikus, a református és az evangélikus egyház közös kezdeményezése volt. A 2000-ben induló program a Pepsi Sziget résztvevőit célozta meg. Az évek során azonban a Sziget határait túlnőtte a kezdeményezés. Tavaly már négy fesztiválon szerepelt a KözösPont sátor. Ezt a fajta missziót szeretnénk elkezdeni mi is itt Erdélyben.

Célunk a történelmi egyházaink valódi értékeinek képviselete a diákok, egyetemisták, fiatalok által látogatott fesztiválokon (idén a Tusványosi szabadegyetemen). A krisztusi megváltás és szabadítás üzenetét akarjuk hirdetni a fiatalok nyelvén, nyitott elfogadással a betérő fiatalok értékeire, különös hangsúlyt fektetve a személyes, lelkigondozói beszélgetésekre.

A fesztiválok nem az erőszakos, nem is a direkt, még csak nem is a „hatékony” misszió helyei, hanem sokkal inkább egyfajta hitvalló jelenlét, ami elgondolkodtat, megkérdőjelez bevett sémákat. Az effajta párbeszéd feltételezi, hogy nem jól védett erődítményekből, elefántcsonttoronyból „bombázzuk” jól bevált gondolatokkal, szlogenekkel a fiatalokat, hanem magunkat is kitesszük az élő találkozással, eszmecserével együtt járó bizonytalanságnak, nehéz kérdéseknek.

A megfelelő felkészülés céljából részt veszünk Magyarországon, - a Sziget-fesztivált megelőzően több alkalommal is - különböző témákban megszervezett képzéseken.  Itt kommunikációról, csoportépítésről, evangelizációról, a lelkigondozás alapjairól, önismeretről, társadalmi ismeretekről, drogprevencióról hallgatunk előadásokat.

A sátor programja változatos és színes lesz. Lesz egy alkoss sarok, amelyben a különböző foglalkozások alatt, mint amilyen a rajzolás, festés, kézművesség, bogozás, gyöngyfűzés, bőrözés, batikolás, gyertyamártás, gyurmázás elbeszélgetünk a sátorba betérőkkel az őket érintő vallásos kérdésekről. Ugyanitt helyet kap a pszihodráma, bibliodráma, csoportdinamika (láthatatlan színház). Ezen kívül működni fog egy teaház, ahol zsíros kenyér és tea felszolgálása mellett különböző filmeket nézünk meg. A teaházban gitáresteknek is helyet adunk, aminek a repertoárjában vallásos és világi énekek egyaránt szerepelnek. Ugyanakkor lesz még esti meditáció, csillagtúra valamint bagolykör. Ez utóbbi éjszakai szolgálatot jelent, tehát ha valakinek valami lelki problémája van, akkor mi őt éjjel is várjuk

            Missziónkkal azt szeretnénk elérni, amire Jézus is figyelmeztet a Hegyi beszédben (Mt. 5, 13-16). Oda kell figyelnünk arra, hogy ne váljunk megíztelenedett sókká, és olyan legyen a mi világosságunk, hogy az valóban útmutatás és fény legyen a sötétségben.

 

Vissza