Keskeny utasok a Közös Pont sátorban

           

         A Keskeny utas csapat három tagja (Csíki Kinga, Bokor Szabolcs és Bardócz Csaba) jelen volt a Sziget Fesztiválon részt vevő Közös Pont sátorban. Az itt szerzett tapasztalatokat a jövő évben a Félszigeten szeretnénk kamatoztatni, hiszen ez a két rendezvény nagyon hasonlít egymásra.

          Ezúttal is szeretnénk köszönetünket kifejezni a Közös Pontos barátainknak, akik segítettek a Keskeny útnak az elindulásnál.

          Reméljük, hogy ez a baráti kapcsolat a továbbiakban is megmarad és egyre több Közös pontos látogat el a Keskeny útra. Idén már két régi Közös Pontos volt nálunk a Tusványos ideje alatt: Lomniczi Julcsi és Pálinkás Péter.

 

 

 

Vissza