Keskeny út – ökumenikus fesztiválmisszió Tusnádfürdőn

 

       Július 18. és 23. között a MIT (Magyar Ifjúsági Tanács) szervezésében, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem keretében idén is megrendezték a Keskeny út ökumenikus fesztiválmissziót Tusnádfürdőn.
        Katolikus, református, unitárius és evangélikus fiatalok fogtak össze abban a meggyőződésben, hogy ahol több százan együtt gondolkodnak és szórakoznak, ott fontos és érdemes Isten jelenlétére és a keresztény értékekre figyelni, figyelmeztetni. Idén az előadások, a filmek, a beszélgetések három nagy téma köré csoportosultak:
        Az első napi előadás, amelyet Molnár Sándor református lelkész tartott, az örök témáról: a szerelemről szólt – arról, hogyan alakíthatunk ki egészséges és maradandó szeretetkapcsolatot.
        Bartos Károly kolozsvári református egyetemi lelkész az emberi szabadság kérdését járta körül tudományos és bibliai szempontból. Kiemelte: fizikai-lelki adottságainkon túl – kellő bátorsággal és szerető támogatással – belső kontrollal rendelkező emberekké válhatunk, kiket nem ösztöneik, kényszereik vagy környezetük irányít, hanem szabad akaratból döntenek és cselekednek.
       Nap Kati, a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség lelkipásztori munkatársa a halálközeli élmények különböző vonatkozásait tárta fel – nemcsak azzal a céllal, hogy az ilyen tapasztalatokat átélt embereket jobban megértsük, hanem azért is, hogy az életükben lejátszódó nagy változásokból a magunk számára is következtetéseket tudjunk levonni.
A programot rajzolás, festés és barkácsolás, illetve hangulatos esti éneklések tették színesebbé – illetve Ruszka Sándor hangja és gitárjátéka, akit sokan a Karaván vagy a Klausenbluessband együttesből ismernek.
        Ha kicsit közelebbről nézzük, a Keskeny út misszió talán két szóban foglalható össze: kihívás és találkozás.
        Kihívás azért, mert a szervezők feltett szándéka az volt, hogy nem téríteni vagy másokat kioktatni akarnak, de nem is félénken visszahúzódni, hanem tanúságot tenni. Kihívás volt, mert nem egy szubkultúrát akartak csupán képviselni a különféle kulturális, tudományos és szórakozási lehetőségek között, hanem megmutatni: lehetséges szabad emberként és igényes értelmiségiként Istennel járni, vele közösségben élni. A Keskeny út ugyanakkor találkozás is volt, hiszen lényege a sok építő beszélgetésben állt.
        Hasonló szándékkal folytatódik a misszió július 27. és 31. között a Félszigeten, ahol idén először vesz részt a Keskeny út.

Babos Noémi

 

Vissza