Képzés , 2012. december 7-9., Rétyi keresztút

Mi veri ki a biztosítékot, avagy mi történik a Keskeny úton téli időszakban?

 

A Keskeny Út fesztiválmissziós csoport életében új év kezdődött. Az idei első képzés december 7-9. között zajlott, a Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy között,  a rétyi útkereszteződésnél található Nemere Motelben.

A pénteki nap során a Keskeny utas módszerekről volt szó, amelyekkel dolgozunk a fesztiválokon. Megbeszélésre kerültek azon ötletek, amelyeket az előző képzésen vetettünk fel, kiválasztva azokat, amelyek a bevetéseik során megvalósultak, illetve a jövőben megvalósíthatóak.

A szombati napot egy nem mindennapi áhitattal indította Bardócz Csaba, Ikafalvi lelkész. Szokatlan helyzet elé állította a csapat tagjait: felolvasott egy igerészt a Jn.13,35 „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” - majd a jelenlevőknek ki kellett fejteniük gondolataikat a hallottakkal kapcsolatosan. Ezt követően csapatösszerázó gyakorlatokat következtek, Kocsis András, Kézdivásárhelyi tréner, vezetésével. Beszélgetünk arról, hogy kinél mi veri ki a biztosítékot - mi az, ami zavarja a munkavégzésben, kinek milyen talentuma, vagy rejtett, a csapattagok előtt még nem feltárt a csapat számára hasznos tulajdonsága van. Feltérképezte ki-ki a maga erősségeit, gyengeségeit és végül bátorító, megerősítő üzeneteket fogalmaztunk meg egymásnak. A délután folyamán a Keskeny utas munka során előforduló helyzet gyakorlatokat végeztünk laboratóriumi körülmények között. Végül a filmnézés és az azt követő beszélgetéssel kapcsolatos teendőket beszéltük meg.

A két nap alatt a csapattagok intenzív tréning keretében ismerkedhettek meg, eleveníthették fel eddigi tudásukat a missziós csoport tevékenységével, annak célkitűzéseivel kapcsolatosan, és az önismeret terén is gazdagodva távoztak haza.

A Keskeny Út Fesztiválmissziós csoport nyitott az új tagok befogadására, a jelentkezéseket a honlapon (www.keskenyut.ro) található űrlap kitöltésével és elküldésével lehet megtenni.

Köszönetet mondunk a képzés létrejöttéért: a Nemere Motel vezetőségének a helyszín biztosításáért, a Bethlen Gábor Alapnak az anyagi támogatásért, az Ikafalvi Egyházközségnek a szervezésben való közreműködéséért, Kocsis Andrásnak a tartalmas tevékenységekért, a csapat tagjainak a kitartó munkavégzésért, és a jó Istennek, mert áldásával kísér útjainkon.

 

                                                                                              Vas Zsuzsanna

Az eseményről készült fényképeklet facebookoldalunkon a következő linken lehet megtekinteni: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.447017575361039.106237.136093163120150&type=3

 

 

Vissza