A 8. EMI tábor és a Keskeny sziget története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis csapat, a Keskeny Út ökumenikus fesztiválmissziós csoport tagjai voltak, és úgy döntöttek, hogy a 2012-es év augusztus hónapjának 8-12 napjai közötti időszakot a 8. EMI táborba látogatók szórakoztatásával töltik.

Érkezésük a tábor területére, a Borzont melletti Dorka panzióhoz, nem volt zökkenőmentes, sőt néhányukat nagyon is megrázott a vonat, de nem panaszkodtak, hisz nem ez volt a dolguk. Miután felfedezték a Keskeny szigetet, és felépítették saját kis lakósátrukat, felfedezték a sziget környékét, az egész tábort, s már lassan este is volt, így pihenni tértek.

Új napra ébredtek, a találkozások helyét a Keskeny Út Sátrat testi táplálkozás után újult erővel felépítették, így a kis sziget, már nem volt lakatlan, kietlen, hisz lakói voltak, és egyre többen lettek kíváncsiak, hogy mi is történik itt, a Keskeny Út címszó alatt... Nos nem is szaporítom a szót, lássuk mi is történt itt.

Olvassunk bele egy kicsit a hajónaplóba:

Augusztus 8. szerda

Végre felépült a sátor, kezdődhetnek a programok. Induljon a nap lelki táplálékkal melyet Bencze Zsuzsanna unitárius teológus adott számunkra. Ezt követte a megbocsátás témában az élményszínház, akik betértek megtapasztalhatták, hogy mit is jelenthet életünkben a megbocsátás. A gitárest, a közös éneklés, a zene összetartó ereje átölelték az ide látogatókat, és egyfajta köteléket alakított ki köztük. A zsíros kenyér és üdítő melletti beszélgetés is inkább éneklés volt, az ismertebb és ismeretlenebb dalszövegek szóltak hozzánk és köztünk.

Augusztus 9. csütörtök

Lassan indult a nap, beszélt a csend, avagy a hangos Biblia, többen fél füllel hallgatták a csend szavát, mások nyíltan, a keskeny hídon átkelve indultak a hang irányába. Ezt követően Szabó Pál-Péter a protestáns teológiai intézet diákja tartott áhitatot, beszélt arról, hogy merünk-e segítséget kérni, ha szükségünk lenne rá? Mennyire vagyunk bátrak, mennyire valljuk be, ha valami nem megy, és segítségre lenne szükségünk.

A következő programpontunk az előadás volt, melyet Kiss Gabriella gyergyószentmiklósi mentálhigiénés szakember tartott, aki idősek othonában dolgozik, és az előadásának címe Az idős ember értéktelen? Értékét veszítheti az ember? Előadásában rávilágított arra, hogy mi emberek képesek vagyunk a múltban ragadva élni, a negatívumokat előtérbe helyezni, és nem észrevenni a Ma ajándékait, a mai nap szépségeit. Fontos észrevennünk az idős emberek krízishelyzeteit, ott lenni mellettük, és éreztetni velük, hogy nincsenek egyedül. Ki kell emelnünk (saját életünkben is) a pozitív dolgokat, a mai nap szépségeit, és reménnyel, hittel és szeretettel tekinteni a jövőre.

A délután folyamán kreatív perceket élhettek át, akik betértek a sátorba, az agyagozás és a bogozás bevonzotta az alkotni vágyó fiatalokat. Az esti film előtt többen jöttek át a keskeny hídon, hogy beüljenek mozizni. A film után a testi táplálék az emberekbe folytotta a szót, de a tömeg azt igazolta, hogy ez is szükséges a betérők számára. Lassan zárult a nap.

Augusztus 10. Péntek

Elérkezett a pillanat, mikor újra a csend szava ébresztett minket, a sokféle zajban a csend kiáltott, hogy gyertek ide, ezt hallgassátok, és hallgattunk, hallgattuk. A déli áhitatot kis csapatunk vezetője, Bardócz Csaba, Ikafalvi lelkész tartotta.

Az előadás, mely az ifjúkori krízishelyzetekről szólt Czikó László vezetésével, interaktív beszélgetéssel zajlott. Különböző kérdésekre kellett felelnünk, véleményt kifejtsünk, elsősorban arról, hogy mit nevezünk mi krízisnek, mikor van krízis az életünkben, meddig tart egy krízis. A krízis egy olyan válság, amikor valami megszűnik, és még nem látjuk azt, hogy mi is vár ránk. Elvesztem a régi embert, és meg kell keresnem az új embert magamból. Beszéltünk a sírásról, a sírás fontosságáról, és megtanultuk, hogy nagyon fontos, hogy soha ne hozzunk nagy döntéseket krízishelyzetben.

Délután a zene nyelvén szóltunk az emberekhez, gitárdélután formájában, majd filmnézés következett és beszélgetés a filmben történt eseményekről, az életünkben hasonló megtörtént eseményekről. Ezzel zárult a nap.

Augusztus 11. szombat

Riadó! Elaludt a csapat, és pontosan kell kezdjük a programot!

Az áhitatot Kádár Zoltán János protestáns teológiai hallgató tartotta, egy hasonlatra épített, a zöldülő fa a patak mellett, mely tudja táplálni a gyökereit. A fának fele gyümölcstermő, fele száraz. Felvetődött a kérdés, hogy megvan-e a mi lelki táplálékunk akkor, ha a 24 órából nem vagyunk képesek 20-30 percet Istenre szánni? És végül egy idézetet is megosztanék az áhitatban elhangzottakból: „Két természet van a szívemben,/ Az egyik átkozott, a másik áldott,/Az egyiket szeretem, a másikat gyűlölöm,/ Amelyiket táplálom, az fog érvényesülni.”

A keskeny sziget, a „hit szigete” lett, mozgolódó tömeg lepte el, az előadás, mint címe is mutatja, Hogyan lesz a fiúból férfi, és a lányból nő, már magában elgondolkodtató, de előadónk, Bardócz Csaba, viccesen kérdésekkel és válaszokkal tarkította a témát. A jelenlevők tanultak az előadásból.

A délután folyamán kézműves foglalkozás volt, a fiatalok zenei stílustól függetlenül, érdeklődési körtől függetlenül egy asztalhoz ültek le, karkötőt bogozni, agyagból formázni, rajzolni, vagy festeni.

Az esti film nagy érdeklődésnek örvendett, ahogy az azt követő beszélgetés is, némelyek a csapattal közösen fogyasztották el az esti (koncertek előtti, alatti) energiaforrásukat, vacsorájukat.

Augusztus 12. vasárnap

A programfüzet azt írta, hogy csak délután van program a sátorban, hisz ott ténylegesen csak a délutáni órákban volt mozgás, de a csapat tagjai délelőtt sem pihentek. A tábor előadósátrában szervezett ökumenikus istentiszteleten zenei szolgálatot vállaltak, és az istentisztelet vezetői közt jelen volt a csapatunk veztője is.

A délutáni program kézműveskedéssel kezdődött, agyagozás, bogozás, alkotó tevékenység, majd élményszínházzal folyatódott a nap. Az élményszínház a megbocsátás, a hit kérdéseivel volt kapcsolatos, de nem fogok többet elárulni, mert ha valaki kíváncsi akkor meg kell tapasztalnia ezt az élményt, nem elolvasni, hogy miről szól.

Zárult a sátor „ajtaja” ponyvája, bezártak. Lassan lebontották főhadiszállásuk, megfogyatkoztak a lakósátraik, és hétfőn délelőtt kiürült és emlékezetükben él tovább a Keskeny sziget. Egy újabb bevetésnek lett vége, és ezzel egyidőben a 8. EMI tábornak is. Akkor és ott hosszúnak tűnt, most visszatekintve elrepült az a néhány perc.

Köszönetüket fejezik ki a szervezőknek, hogy ott lehettek. Nap Kati szüleinek és férjének a támogatást, a Bethlen Gábor Alap támogatását, és mindazokét, akik lehetővé tették a Keskeny Út sátor működését.

Köszönet a csapattagoknak a fáradhatatlan munkáért, kitartásért és szolgálatért. Végül, de nem utolsó sorban köszönet a jóIstennek, hogy velünk van, és áldását adja munkánkra.

                                                                  Vas Zsuzsanna, programfelelős

Vissza