Tusványos beszámoló , 2015. július 24., Tusnádfürdő

A beugrót Valaki már kifizette

 

Kádár Zoltán János fesztiválos áhítat sorozatának utolsó alkalmára került sor szombaton a Tusványosi Keskeny út sátorban. Az áhítat az ezt követő szenvedélybetegségről szóló kerekasztal beszélgetést vezette be, aminek a munkacíme: „Gyógyulás a szenvedélybetegségekből; Van esély (Konkrét esetek, konkrét élmények, konkrét lehetőségek)„ volt. Kozma Ferenc csoportvezető mutatta be általánosságokban a szenvedélybetegségeket, majd a szabadulási lehetőségekről is szólt. A Bonus Pastor Alapítvány munkatársai, mint mindig nagy hatást gyakoroltak a hallgatóságra, mert őszintén, és nyíltan szóltak a saját és sorstársaik gondjairól. Ez a beszélgetés azért is értékes, mert az előadók nem felkészülnek egy témából, hanem a saját történeteiket osszák meg, ami sokkal hitelesebb, mintha gondolataikat felmérések, kutatások eredményeivel támasztanák alá. A Tusványosi szokásoknak megfelelően tabut döngető kérdések is elhangoztak, de a szabadult alkoholisták őszintén megválaszolták őket. Az alkoholizmusból való szabadulási lehetőségen túl tanulhattunk tőlük őszinteséget, egyenességet.

Az előadás után véget ért a programunk, de a kiegészítő gyereksátor arcfestés részlegén több órával meg kellett hosszabbítanunk a nyitva tartást, mert sokan várakoztak erre.

Mindent összevetve, a Keskeny utas csoport kiértékelőn a visszajelzések alapján az derült ki, hogy egy eredményes, élményekben, meglepetésekben gazdag fesztiválmisszión vagyunk túl. Az idén kipróbált fesztiválosabb misszió meghozta a várt eredményt. Sokkal többen keresték fel a sátrunkat, mint eddig és már első nap telt házzal kezdhettünk. A pénz, zsíroskenyér osztogató akciók, valamint a „maim”-ezés híre és üzenete sok olyan emberhez is eljutott, akik nem keresték fel a sátrat.

Külön élmény volt számunkra, hogy a Keskeny út a visszajelzések alapján több mint egy előadó sátor. Szombaton több állandó betérőnk haza indulás előtt bepakolva autóstól felkeresett minket és búcsúvétel után hagyta el a Tusványost. Megható pillanatok voltak ezek is.

A Tusványos beléptető rendszere számunkra pozitív változást hozott, úgy éreztük, hogy ez által a tábor visszanyerte a szabadegyetem jellegét és ez a programjainkon résztvevők számában is megmutatkozott. Az idei Tusványos egyik meglepetése volt, hogy többen jelentkeztek bizonyságtételre. A legnagyobb meglepetés egyértelműen a Keskeny út sátor egyik, több éve rendszeres visszatérő betérőjének és barátnőjének az eljegyzése volt. Imádságainkban hordozzuk az ő elhatározásukat.

Az idei missziónk egyik újdonsága az Isten szeret téged! feliratú karszalag. Ezt nem a miatt osztogattuk, osztogatjuk, mert ezzel valahova, valamelyik fesztiválra ingyenesen be lehet lépni. Azt viszont tudjuk, hogy aki e három szó üzenetét hiszi az majd valamikor, valahová ingyen léphet be, mert helyette már Valaki kifizette a beugrót!

                                                                                                                             Bardócz Csaba 

A Tusványosról további részletek itt olvashatóak!

 

Vissza