Tusványos beszámoló , 2016. július 23., Tusnádfürdő

Itthon is lehet céltudatos munkával 

A Keskeny út sátor vendége szombaton július 23-án, a Tusványos zárónapján Farkas Attila külföldről hazatért fiatal volt. A Bardócz Csaba, sátorvezető által moderált beszélgetésen Attila elmesélte azt, hogy először Amerikába, aztán Kanadába, majd pedig Angliába ment ki munkát vállalni. Az előadó elmondása szerint, ahhoz, hogy egy ilyen utazás eredményes legyen, nagyon céltudatosnak kell lenni, és a célokat rögzíteni kell, le kell írni és mellé kell rendelni a határidőket is, mert ha nem az ember elvesz a mindennapok útvesztőiben.

Az ilyenfajta munkavállalásnak vannak előnyei, mint például a nyelvtanulás, az, hogy idegen kultúrákkal, emberekkel ismerkedik meg az ember, és nem utolsó sorban az, hogy pénzt kereshet. Szerinte az ember a munkaerejét csak akkor adja el, ha jól megfizetik, vagy, ha abban amit végez benne van a fejlődésnek a lehetősége. Tanulságos része volt a beszélgetésnek az a része is, amikor Attila elmesélte, hogy idegenből haza térve, hogyan látja az itteni helyzetet. Felhívta a figyelmet arra, hogyha tudatosan megváltoztatnánk egy két dolgot a saját, - nem a másik ember életében, - akkor már élhetőbbé válna többek számára az itteni élet is. A felsorolásban a negatívizmust, a pletykálás kiiktatását, a nem vagyok képes rá, a kicsinyhitűség felszámolását említette. Jó volt hallani ennek a céltudatos székely embernek, a XXI. századi „Ábelnek” a hitvallását, aki arra a kérdésre, hogy nem fog-e azért visszamenni dolgozni külföldre azt válaszolni, hogy külföldre már nem fog menni csak turistaként., azaz világot látni. Az amerikai álom véget ért külföldön nagyon nehezen tud meggyökerezni az ember, és azt a társadalmi szintet, amit ott elérhet, azt itthon is eléri, és itthon legalább a szerettei, baráti körében van.

Az előadással párhuzamosan a gyerekrészlegen is összesereglettek a kisebbek, akikre szebbnél szebb figurákat festettek a Keskeny utas lányok. 14 órakor a Tusványos 2016-os kiadásának a Keskeny út sátra bezárta programját, de jövőben újra találkozhatunk a sátorban. Addig is, aki a keskeny utas előadásokat, fesztiválos áhítatokat, élmény színházakat keresi az ránk talál az augusztus 10-14. között Gyergyószentmiklós mellett megszervezésre kerülő EMI táborban. A találkozásokig senki se feledje a Keskeny út jelszavát: istennel élni lehet, és az jó!

 

Bardócz Csaba

További képek megtekinthetők itt.

A Tusványosról további részletek itt olvashatóak!

 

Vissza